Tippek, hogyan köszönjük meg az esküvői ajándékokat sértődés nélkül

A vendégek az esküvőre ajándékot visznek, ami több esetben az ifjú pár számára kellemetlenséget tartogat, mert esetleg már van olyan tárgyuk, mint amit kaptak, vagy egyáltalán nem tetszik nekik az ajándék. Mégis szükségszerű, hogy udvariasan köszönjék meg az ajándékozóknak a kapott tárgyakat vagy pénzt. A hideg és személytelen, egyforma üzenetek helyett, próbáljunk meg mindenki számára kedves, közvetlen szavakat intézni.



Persze rengeteg pár az esküvő előtt körbeküldi a listát, melyen szerepelnek azok a tárgyak, amelyeket szeretnének ajándékként megkapni a rokonoktól, barátoktól. Ekkor is olyan üzenetet kell visszajuttatnunk számukra, ami nem sablonos, hanem igazán egyéni.

Nézzünk néhány tippet, milyen szöveget írhatunk a köszönet kártyákra.

1. szöveg - Az általunk írt listából választott ajándékot

Mivel Te is ezt az ajándékot szeretted volna és úgy tervezed, hogy használni is fogod, így egyszerű a válasz megírása, de nézzük mi mit írnánk:

Kedves István! Köszönjük szépen a kávéfőzőt! Péter és én is komolyan kávéfüggők vagyunk, így nagyon boldogság számunkra, hogy saját otthonunkban is elkészíthetjük kedvenc italunkat. Köszönjük, hogy részese voltál életünk legboldogabb pillanatának. Üdvözlettel Kati


2. szöveg - Pénzt kaptunk ajándékba

Ne azt nézd, hogy mennyi pénzt kaptál, hanem azt, hogy mire fogod tudni felhasználni.

Kedves Margit néni és Laci bácsi! Köszönjük szépen, hogy velünk ünnepeltek majd az esküvőnkön. Péter és Én is nagyon meghatódtunk, hogy el tudtok jönni. Nagylelkű ajándékuk segíteni fog, hogy meg tudjuk venni közös életünk első konyhai gépét. Jó egészséget kívánunk, szeretettel Kati

3. szöveg - Olyan embernek válaszolunk, akit nem igazán ismerünk

Olyanok is küldhetnek ajándékot az esküvőre, akik nem túl közeli ismerőseink, inkább szűk családunk barátai. Mégis nekik is személyes üzenetet kell írnunk.

Kedves Kovács család! Köszönjük a csodálatos kristály tálat. A kávézóasztalunk dísze lesz. Annyira kedves Önöktől, hogy eljönnek az esküvőnkre - anyukám is nagyon meghatódott, Péter és Én is örülünk, hogy végre személyesen is találkozhatunk. Üdvözlettel Katalin




4. szöveg - Többen együtt, csoportosan adták nekünk az ajándékot

Ha lehet, akkor egyénileg küldjetek minden embernek külön egy levelet, akik közösen vettek nektek ajándékot. A szöveg a következő lehet:

Kedves Marika! Köszönjük szépen a borhűtőt. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogjuk használni új, közös otthonunkban. Péterrel együtt szerencsésnek érezzük magunkat, hogy olyan barátaink vannak, akik ilyen jól ismernek bennünket és már nagyon várjuk, hogy együtt bonthassunk fel 1-2 palackot.  Üdvözöllek Kati

5. szöveg - Már van olyan ajándékod, amit most kaptatok

Ne felejtsd el, hogy jó esetben az ajándékot kicserélheted, vagy visszaválthatod, így koncentrálj az ajándékozóra.

Kedves Laura és András! Nagyon köszönjük a fából készült salátás tálat. Annyira csodás a fa erezete, biztos vagyok benne, hogy az étel is fantasztikusan lesz, amit beleteszünk. Péterrel együtt boldogok vagyunk, hogy láthatunk majd benneteket az esküvőn és együtt táncolhattunk a parketten. Üdvözlettel Kati


6. szöveg - Utálod az ajándékot

Bár utálod az ajándékot, amit kaptál, mégis próbálj meg valami pozitívumot rajta észrevenni.

Drága Nagyi! Köszönjük szépen ezt a csodás kristályvázát. Emlékeztetni fog örökké, hogy Te is az esküvőnkön ünnepelsz majd. Alig várom, hogy találkozzunk. Sok puszi Kati

7. szöveg - Megkaptátok az ajándékot, de nem jöttek el személyesen az esküvőre

Említsd meg leveledben, hogy mennyire szeretted volna őket viszontlátni az esküvődön.

Kedves Misi bácsi! Nagyon köszönjük a boros pohár készletet. Annyira kedves, hogy gondolt ránk. Péter és Én is nagyon szeretnénk, ha ott lehetnél az esküvőnkön. Tudjuk, hogy ez most nem lehetséges, de várjuk a későbbi találkozást. Üdvözlettel Kati

Webáruházunkban található köszönetajándékokkal tudod még megtámogatni a rokonoktól, barátoktól kapott ajándékok visszaigazolását.

4 varázslatos esküvői stílus virágdekorációja

Meglehetősen nagy kihívást jelent az esküvő stílusának meghatározása egy menyasszony számára. Ha nincs egy olyan téma, amit már gyermekkorában megálmodott, akkor a trendeknek, hangulatának éppen megfelelő dekorációt fog választani. Bárhogyan is dönt, mindenképpen virágokat is fel fog használni a díszítéshez. A csodás virágok felejthetetlenné tehetik az esküvőt, egyedülálló légkört teremtenek a tisztán romantikustól a csillogóan modernig. Négy lehetőséget mutatunk most meg számodra, amely segíthet a saját esküvőd stílusát is kialakítani.

1. Klasszikus, mint egy királyi esküvő

A hagyományos fehér tónusú esküvők, melyek a menyasszony és a fiatal pár szerelmének tisztaságát szimbolizálja, öröknek és romantikusnak tűnik. Egy ilyen esemény nem képzelhető el klasszikus virágdekoráció nélkül. A belső békét, az örökkévalóságot érezhetjük a fehér virágok között és úgy érezheted magad, mint egy királynő. Fenségesen! Az időtlenséghez és a tökéletességhez kapcsolódó virágok a fehér rózsák, fréziák, begóniák, tulipánok, hortenziák, liliomok. Ezek a virágok ideálisak a templom díszítésére és a vacsora helyszínének dekorációjához is .Amennyiben a költségvetés engedi, akkor használhatsz orchideát is, sok zölddel kiegészítve.


2. Romantikus, mint egy hercegnő

A romantikus stílus az utóbbi időben egyre népszerűbb. Elegáns és egyszerű. Ahhoz, hogy mesebeli hercegnőnek érezhesd magad olyan virágokat kell a dekorációhoz használnod, mint az orchidea, hortenzia, jácint. Mindezeket rózsaszín, krém és halvány sárga színekben, pasztell tónusokban kell egybe gyűjtened. Javasoljuk, hogy a virágokat ezüst vagy bézs színű vázákba helyezd el az asztalokon, ezzel is kiemelve azok szépségét. 


3. Magabiztos, erős menyasszonyoknak

Ha mindig arról álmodtál, hogy egy fényes, kreatív és művészi esküvőd lesz, akkor ez a Te stílusod. Nincsenek szigorú szabályok, inkább a kreativitásra kell koncentrálnod mintsem a kifinomultságra. Válasz különleges formájú virágokat, mint például a  papagáj virág vagy kövirózsa és ne fukarkodj a színekkel sem.  Lélegzetelállító legyen az egész dekoráció, használd bátran akár az ezüstöt, aranyat. Az élővirágokat felcserélheted papírvirágra vagy habvirágra, de ügyelj arra, hogy minta nélküli vázákat használj, amelyek lehetnek bézs vagy ezüst színűek.



4. Rusztikus és lenyűgöző

Egy vidéki helyszínen, friss levegőn megrendezett rusztikus stílusú romantikus esküvő nagyon népszerű napjainkban. Gazdag színpalettán választhatunk, és a mezei virágok is nagy mennyiségben szerepelhetnek a díszítésben. A bazsarózsa, rózsa, levendula és néhány természetes zöld feldobja a termet. Az éppen virágzó kamilla, vagy menyecskeszem a sárga színt képviselheti, vidámságot, egyéniséget visz a helyiségbe. 




Beszámoló Kat Von D korántsem megszokott gótikus stílusú esküvőjéről

Azok, akik előszeretettel nézik a reallity sorozatokat, biztosan tudják, hogy ki az a Kate Von D. Az extravagáns, tetoválóművész főként a TLC csatornán futó Miami Ink és LA Ink című műsoraiban volt látható. Leghíresebb ténykedése volt, hogy Guiness Word rekordot döntött, 24 óra alatt több mint 400 tetoválást készített. A feltűnően csinos, és ügyes tetováló hamar az amerikai hírességek kedvence lett, emellett az idők folyamán saját divat és kozmetikai márkát is létrehozott.


Második házasságát hivatalosan még februárban ejtette meg párjával Leafar Seyer-sel, aki a Prayer zenekar tagja, azonban június 2-án a Beverly Hills Hotelben egy igazán ütős gótikus stílusú esküvőt is összehoztak barátaik, rokonaik számára.



Időközben május 9-én Kat bejelentette, hogy szíve alatt hordja első gyermekét, egy kisfiút. Már az esküvői meghívók is különlegesre sikeredtek, amit nem mindenki vállalna be, hiszen a meghívottak egy fekete dobozban, vörös anyagba helyezett fekete koponya formájú kártyát kaptak, amin egy fordított kereszt volt látható.


A köszönetajándékok szintén nagyon izgalmasak voltak, mivel Kat direkt az esküvőre készített egy rúzst, valamint egy feliratozott vörös gyertyát kaptak a vendégek.




Emellett a vendégeknek dress kód szerint kellett felöltözködni, mely szerint feketében kellett megjelenniük, míg Kat csodás vörös esküvői ruhában, hatalmas csipke fátyollal tisztelte meg feketébe öltözött vőlegényét, akinek ruháját rengeteg fém dísz dekorálta.



A ceremónia helyszíne a padlótól a mennyezetig vörös színekben pompázott, sejtelmes fényekkel megvilágítva. A piros székek, gyertyák mellett az asztalok vörös abroszokkal voltak bevonva, melyekre koponya díszítés került. Kat egy hatalmas vörös zongorán játszott, miközben elénekelte az "Into my arms" című számot.


 A torta sem maradhatott el a dekorációtól, természetesen vörös színben pompázott és egy hatalmas kastélyt ábrázolt, melynek kapujában egy digitális képernyőn volt látható az ifjú pár fotója.


A vendégek mindannyian kitűnően érezték magukat ezen a különleges eseményen. Vajon ilyen extrém esküvőt hazánkban bevállal majd valaki?

Amennyiben éppen az esküvődet szervezed, nézz körül webáruházunkban, vagy foglalj időpontot egy személyes találkozóra bemutatótermünkben.

A cikk és a képek forrása: Kat von D Instagram oldala

Válassz tökéletes eljegyzési gyűrűt csillagjegyed alapján

Te hogy döntöd el, hogy melyik eljegyzési stílusa illik hozzád? Csak úgy keresgélsz a neten, vagy szaladgálsz az ékszerboltok között?  Ahelyett, hogy a megszokott gyűrű választási tippeket osztanánk meg veled, inkább a csillagok felé fordulunk és megnézzük, hogy az asztrológia mit javasol számodra. Nos nézzük a csillagjegyeket egyesével:

Kos (március 21-április 19)

A kos csillagjegyben született nő a függetlenség és a gyakran félelemet nem ismerő személyiség mintapéldánya. Hozzád leginkább a feltűnő, nagy gyémántgyűrű illik. A gyémánt mellett néhány színes kő, mint például a rubint az extrovertált személyiséghez jól illik.

Bika (április 20-május 20)

Az uralkodó bolygód a Vénusz, ezért kiegyensúlyozott, tökéletes szerelemre vágysz. Mivel két lábon jársz a földön, így számodra a smaragd zöld nyugalma, a fehérarany hűvössége kiváló választás. Neked nem a csillogás kell, hanem az időtlen elegancia.



Ikrek (május 21- június 21)

Változatosság, ez ami éltet. Sokoldalú személyiséged a vegyes nemesfémekkel, a különböző stílusok keverésével lesz igazán kifejező. Az egyszerű fazonú platinából készült, topáz kővel kirakott gyűrű a Te legjobb választásod.

Rák (június 22- július 22)

A csillagjegyed uralkodó bolygója a Hold, melynek köszönheted érzékenységed és szentamentalizmusod. A számodra tökéletes eljegyzési gyűrű egy klasszikus, romantikus hangulatú, ami tükrözi érzelmes egyéniséged. A gyűrűdben a hozzád illő kő az ametiszt és a holdkő.


Oroszlán (július 23-augusztus 22)

Mivel az oroszlánok szeretnek uralkodni, így a feltűnő, hatalmas színes kővel kiegészített gyűrűvel biztosan mindenkit elkápráztatnak majd. Nemes egyszerűség, királyi pompa. A kő legyen sárga zafír vagy borostyán.


Szűz (augusztus 23- szeptember 22)

A Merkúr hatással van személyiségedre, nem szükséges nagy kővel díszített gyűrűt viselned, inkább a különleges forma, ami rád jellemző. A csiszolás, a vésés legyen egyedi, zafír és ametiszt kő pedig a gyűrű éke.

Mérleg (szeptember 23-október 22)

A Vénusz az uralkodó bolygód, Te fogod megtalálni a tökéletes eljegyzési gyűrűt. Miközben szereted a klasszikus stílust, közben utálod az unalmas megjelenést, de egyben a ragyogást is kedveled. Profin látod, hogy mi kell neked, hamar rátalálsz az extravagáns és feltűnő gyűrűdre. Platina és kék zafír lesz számodra a tökéletes.



Skorpió (október 23-november 21)

A Mars és a Plutó együttese hatással van személyiségedre, így kissé agresszív és határozott vagy. Számodra az egyedi stílus a jó választás, a titokzatos, drámai hatású kövekkel. A színes gyémánt és rubin csodás, a sötét tónusú kövek jól illenek csacsogó személyiségedhez.


Nyilas (november 22- december 21.)

Feltűnő nagy kő, extravagáns megjelenés. Kicsit drágább ugyan a megszokottnál, de mindenki utánad fordul majd. Ez való egy igazi Nyilas nőnek. Platina, türkizzel kombinálva.


Bak (december 22- január 19)

Te inkább a hagyományokhoz ragaszkodsz, kedveled az egyszerűséget, így válassz egy apró köves karikagyűrűt. Arany, fehérarany és kerek gyémánt legyen a gyűrűdben.



Vízöntő (január 20-február 18)

Örök álmodozóként egy egyszerű gyémánt gyűrű számodra nem lesz pálya. A merész akvamarin aranyszínű foglalatban szikrázó lesz. Diana hercegnő is akvamarin gyűrűt kapott eljegyzésére, úgyhogy Te is a királyi esküvők hangulatát élvezheted majd, ha ezt a fazont választod.

Halak (február 19-március 20)

Szelíd, érzékeny lélekként válaszd az igazán hagyományos kerek formákat. Hanyagold az idomtalan, absztrakt formákat, inkább pici kővel készült fehérarany karikagyűrűt válassz.


5 fontos szempont, mielőtt eldöntöd milyen menyasszonyi ruhád legyen!

Valamennyi menyasszonyról elmondható, hogy esküvője napján a legszebb szeretne lenni, élete legjobb formáját akarja hozni. Ennek érdekében már hónapokkal a ceremónia előtt megpróbálnak egészségesebben élni, többet mozogni, hogy a felesleges kilóktól megszabaduljanak. A bátrabbak még kés alá is fekszenek, hogy a régóta gyűlölt testrészeiket átszabassák, vagy eltüntessék vélt vagy valós bőrhibáikat. Persze a sok erőfeszítés ellenére sokan mégsem képesek a maguk által megálmodott formát elérni, és így a Nagy Napon kissé szomorkásan vagy legalábbis csalódottan vesznek részt.

Annak érdekében, hogy Te ne ess ebbe a hibába, azt tanácsoljuk, hogy válasz más taktikát. Mégpedig ahelyett, hogy megpróbálnál mondjuk az esküvőd előtt lefogyni, inkább fogadd el magad olyannak, amilyen általában vagy. Tudjuk ez kicsit örültségnek hangzik most a számodra, de hidd el, hogy megfelelő önbizalommal minden menyasszony csodálatosan néz ki élete egyik legfontosabb napján.

Ha alábbi tippjeinket megfogadod, akkor biztosan jól fogod érzeni magad az esküvődön.



Hangsúlyozd ki az előnyeid


Nem számít mennyire vagy alacsony, vagy kövér biztosan van egy-két testrészed, amit igazán szépnek találsz magadon. Lehet ez a szemed, a vállad, csípőd, mellkasod. Ha nem vagy ebben sem biztos, akkor kérdezd meg párodat, ő mit talál rajtad a legszebbnek. Ülj le és írd össze mindezeket, ez segíteni fog, hogy meg tudd határozni, melyik ruhafazon áll számodra a legjobban. Például azok, akik szeretik a derekukat, hangsúlyozzák egy csillogó, fényes övvel. Tényleg fontos, hogy megtaláld magadon azt a részletet, amit szeretsz és amire koncentrálhatsz a ruhaválasztásnál. Így leszel szép, magabiztos menyasszony.

Beszélj szakemberrel


Miután már tisztában vagy az erősíteni kívánt elemekkel megjelenésedben, fontos, hogy szakemberrel is megbeszéld, hogyan tudod kiemelni az esküvőd napján ezeket a testrészeidet. Kozmetikus, fodrász, stylist, vagy a ruhaszalonban lévő szakképzett eladó meg tudja mutatni neked hogyan tudod kiemelni ezeket a részleteket.

Légy rugalmas


Amikor a stílusodról van szó, próbálj meg rugalmas lenni, annak érdekében, hogy megszeresd magad az esküvői ruhádban. Lehet, hogy a fejedben már évek óta az jár, hogy neked egy sellő fazonú ruha lesz álmaid menyasszonyi ruhája, miközben az alakod nem illik az öltözékhez. Mivel a menyasszonyok többsége még sosem próbált korábban ilyen típusú ruhát, így valószínűleg nincs is valódi elképzelésed arról, hogy milyen stílus áll neked jól. Tehát légy nyitott arra, hogy új stílusokat és színeket is kipróbálj. A rugalmasságod megtartása lehetővé teszi, hogy könnyebben megtaláld a tökéletest.

A nemszeretem részek eltűntetése


Arról már beszéltünk, hogy mely testrészeidet szereted, de persze vannak, amelyeket inkább sosem akarsz megmutatni a külvilágnak. Ezért az is fontos, hogy ezeket a részeket a ruhával eltakarjuk, illetve korrigáljuk megjelenésüket. Ha nem tetszik a lábad, akkor vegyél földig érő ruhát. A kedvenc részek kiemelése és a legkevésbé szeretett elemek eltakarása segít a magabiztosságod elérésében.


Megfelelő stílus


A saját személyiséged ne hagyd, hogy elvesszen. Ha utálod a feszes ruhát, akkor nem valószínű, hogy egy ilyen fazonban kellemesen fogod az egész napot végigélni. Annak érdekében, hogy kellemes legyen az esküvőd napja, biztosan kényelmesnek kell lennie a viselt ruhádnak.

Ha minden felsorolt pontot betartasz, hidd el, hogy jól fogod érezni magad az esküvőd napján és valóban kellemes örök emlék lesz számodra!

9 ötlet, amivel a kis létszámú esküvő is lehet emlékezetes

Amikor elkezded tervezni az esküvő napjának részleteit, az egyik legfontosabb dolog, hogy meghatározd a vendéglista méretét. Döntésed nemcsak a költségekre fog kihatni, hanem a ceremónia és a vacsora helyszínének kiválasztására is. Míg sok pár dönt úgy, hogy nagy ünnepséget rendeznek, ahová meghívják a barátaikat, családtagjaikat és kollégáikat, addig mások inkább egy kis listával és intimebb hangulatban szeretné eltölteni élete nagy napját. Attól még, hogy kevesebb vendéget hívsz meg az esküvődre, lehet csodálatos hangulatú és nagyszabású esemény. A kis létszámú esküvő esetén nagyobb lehetőségeid lesznek a drágább helyszín, az exluzívabb ételek és kiszolgálás biztosítására. Nézd meg néhány ötletünket, amivel maximalizálni tudod az intim esküvő színvonalát.


1. Míg sok pár vásárolja meg a legegyszerűbb meghívót, addig Te nyugodtan költhetsz többet egy igényesen kidolgozott, minőségi kártyára. Egyedi kidolgozású, drágább alapanyagú meghívóid biztosan mindenkit lenyűgöznek majd.


2. A kisebb vendéglista lehetőséget ad arra, hogy olyan helyszínt válasz az esküvőre, mely meghitt és intim. Akár a hétvégére kibérelhetsz egy kis farmot, vidéki házat, ahol a kertben tarthatjátok a ceremóniát. Vagy esetleg régi álmod teljesítéseként drága vacsorahelyszínként egy ötcsillagos hotelben foglalhatod le az esküvő helyszínét.

3. A kevesebb meghívott számára olyan emlékezetes ajándékot is adhatsz, amit egyébként nem tehetnél meg. Legyen az akár egy egész ajándékcsomag, amelyben az esküvőre emlékeztető tárgyakat helyezel el. 

4. Költségvetésed bővülésével akár olyan meghívott művészek is szórakoztathatják a vacsoránál a vendégeket, mint például egy kisebb ismert zenekar, a komolyzenét kedvelő párok vonós négyest is felkérhetnek, esetleg egy ismert DJ húzhatja a talpalávalót. 

5. Az esküvői vacsora helyszínének berendezéséhez használhatsz olyan tárgyakat, melyeket később otthonotokban is használhattok majd. Ilyen például a kis létszám esetén a bőrszékek vagy egy porcelán étkészlet, ami egyedivé varázsolja a helyszínt.

6. A meghívottak biztosan jól éreznék magukat, ha egy kellemes hangulatú borkóstolással kötnéd egybe a vacsorát. Ez kis létszámú vendégsereg esetén nagyon jól működhet, de ha jobban kedvelitek a koktélokat, akkor keress egy mixert és kérd meg, hogy tartson bemutatót.

7. Az intimitást fokozhatod a szűk család esetén azzal, hogy nem külön asztalhoz ülteted a résztvevőket, hanem egy hosszú étkezőasztalnál helyezkednek majd el mindannyian. Így érezheti mindenki, hogy jó helyen van, hozzád és vőlegényed életéhez szorosan kapcsolódik.



8. Itt a lehetőséged, hogy kevés, de annál fényűzőbb dekorációt használj. Megláttál az esküvői magazin oldalán egy csodás asztaldíszt, de nagyobb meghívott létszámnál már nem lenne elég kereted minden asztalra tenni belőle? Nem gond, most kiélheted a fantáziád, hiszen kevés, de minőségi anyagot kell használnod.

9. Legyen az esküvőd olyan emlékezetes, hogy akár évekig is erről beszéljenek a meghívottak. Rendezz számukra egy tematikus estét. Legyen az egy közös festmény elkészítése, vagy csodás olasz vacsora elkészítése közösen. A lényeg, hogy élmény legyen minden meghívott számára az együttlét.

Segítségünkkel megvalósíthatod álmaid dekorációit. Keress bátran szolgáltatásaink között, vagy rendeld meg az esküvő teljes dekorációját webáruházunkban.